Az e-kereskedlem szakértői


Az e-kereskedelem már nem a jövő, hanem a jelen! A mostani piacgazdaságban, aki nem emelkedik, az süllyed! Az utóbbi 5 évben az internetes kereskedelem a közép és kelet-európai régióban 15-20% közötti növekedést produkált, többszörösen megelőzve bármely más iparágat!

Tudj meg többet

Rólunk


     Csapatunkat olyan elhivatott szakértők alkotják, akiket a saját szakterületükön, - határon innen és túl - a szakma legkiválóbb képviselőiként tartanak számon. Merünk nagyokat álmodni és azok megvalósításán szenvedélyesen, kitartóan és szisztematikusan dolgozni.

     A kreativitásnak szárnyakat adva, minden nap azt tesszük, amit szeretünk. Az egyedi motivációs programunknak köszönhetően, a projektekben résztvevő kollégák a sajátjukként vesznek részt a megvalósításban.

     „Számomra a cég nem más, mint olyan tehetséges emberek csoportja, akik jó hangulatban, elhivatottan, szenvedélyesen dolgoznak azon, hogy olyan nagyszerű dolgokat hozzanak létre, amelyek nagymértékű pozitív változást hoznak azon cégek életébe, amelyek ezeket a fejlesztéseket használják.”

Zinner Sándor, e-kereskedelmi szakértő

Szolgáltatásaink


Miért válasszon minket?

     Napjainkban már sok kiváló e-kereskedelmi szolgáltatást biztosító cég van és a konkurenciától nem azzal akarjuk megkülönböztetni magunkat, hogy például mobilbarát kezelő felülettel reklámozzuk a szolgáltatásainkat. Mi, több mint 10 éves értékesítési tapasztalattal rendelkezünk, amiből az utolsó öt évben már az e-kereskedelem is számottevő bevételt termelt. Cégünk a partnereivel való együttműködésben látja a legnagyobb lehetőséget és prioritásként kezeli az ügyfelek igényeinek alapos megismerését.

     Nálunk a munkafolyamat a problémák feltérképezésével kezdődik, majd, a lényegi dolgokra kitérő beszélgetések után a megrendelő cég menedzsmentjével összeállítjuk az általunk javasolt teendők listáját és azok megvalósításának fontossági sorrendjét.

     A projektek kivitelezési időszakában folyamatos párbeszédet folytatunk. Ez úgy néz ki, hogy a megrendelő, vagyis a felelős projekt vezetője és a kivitelező cég éppen aktuális munkafázisát végző szakértő folyamatos kapcsolatban van. Így védve ki a félreértéseket és így gyorsítva fel a megbízás időtartamát. Az általunk biztosított szoftvereknél bármilyen esetlegesen felmerülő problémát azonnal ingyen és bérmentve javítunk!

     „Olyan csapatban dolgozunk, ahol a kíváncsiság és az új kihívások motiválnak és ahol a problémákra lehetőségként tekintünk. Nem érjük be a jó megoldásokkal, a legkiválóbb megoldásokra törekszünk és SOHA, de SOHA nem adjuk fel a kitűzött céljainkat, bármennyi időbe és energiába is kerüljön!”

Zinner Sándor, e-kereskedelmi szakértő

Kapcsolat


Elérhetőségeink


0040 744 78 55 57

Székelyudvarhely, II. Rákóczi Ferenc utca 84 szám, Harghita Business Centerben 19-es iroda